Idén is megrendezik a Magyar Világtalálkozót


Konferenciák, kulturális gálaműsor, könyvbemutatók és a pünkösdölő néphagyományok felelevenítése is várja az érdeklődőket az V. Magyar Világtalálkozón május 22. és 31. között Magyarország-szerte. Tanka László, a világtalálkozó elnöke a rendezvényről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet a Világfaluban május 30-án és 31-én zajló programokra.
A budapesti Syma Rendezvényközpontban egyebek mellett jurta sátrak, szabadtéri látványkonyha, egészségkonferencia, palóc lakodalom, magyar nóták közös éneklése, valamint Ázsia- és Afrika-fórum szórakoztatja a látogatókat, emellett bemutatkozik az eseménysorozat díszvendége, a Vajdaság is.
A találkozó eseményei több helyszínen, többek között Budapesten, Szegeden és Ópusztaszeren zajlanak. A díszünnepséget május 26-án tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol fellépnek a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei, valamint a Liszt Ferenc Általános Iskola kórusa. Az ünnepségen átadják a Világ Magyarságért közéleti és művészeti elismerést, a Tiszteletbeli Magyar címet és az Összefogás a Magyarságért Díjat. Valamennyi kitüntetett az elismerő dokumentum mellé Józsa Judit erdélyi keramikusművész Életfa-kereszt – Megmaradásunkért című alkotását kapja ajándékként.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban május 24-én a pünkösdölő néphagyományokat elevenítik fel, május 25-én Gyere haza, várunk! címmel rendeznek ifjúsági napot. Május 23-án Aranyosapátiban négyeshatármenti találkozót, Szegeden 24-én gazdasági és kulturális fórumot, 25-én lobbikonferenciát és emlékavatót tartanak. Az Óbudai Egyetem május 27-én nemzetközi tudományos tanácskozásnak, az OKISZ-székház Magyarsághíd címmel nemzetközi gazdasági fórumnak és üzletember-találkozónak ad otthont.

Május 28-án a budapesti Stefánia Palotában Mága Zoltán hegedűművész ad koncertet, míg a budapesti Thomas Hotel melletti konferenciateremben Quo vadis Európa? címmel rendezik meg a társadalmi párbeszéd fórumát, másnap a Bujdosó Székely Étteremban kulturális, szabadidős és szórakoztató programok várják a közönséget. Az eseménysorozat részeként május 22-én világtalálkozói csoport indul Csíksomlyóra és Madéfalvára.
A világtalálkozóhoz kapcsolódva Balatonlellén, Balatongyörökön, Kaposváron, Örkényben és Esztergomban is szerveznek további eseményeket. A fesztivál célja, hogy határokon átívelve lehetőséget teremtsen az együttműködésre a magyar értékvilág bemutatásával.

Forrás: Kárpátalja.ma

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
FaLang translation system by Faboba

Legfrissebb