A Bécsi Újévi Koncertek


karajan1Mi mással is kezdhetnénk az új évet, mint a Bécsi Újévi Koncertek bemutatásával? Akinek esetleg ilyen vagy olyan okból nem volt lehetősége megtekinteni január elsején a TV- közvetítést, annak kárpótlásul álljon itt egy kis válogatás az elmúlt évek koncertjeiből:

Elsőként egy dal ízelítőnek: az Anna-polka, melyet először a 90- es évek elején hallottam az első CD- lemezek egyikén, mely a Classical Masterworks in Digital címet viselte. E sorozat elé kiadott válogatáslemezen az ifjabb Johann Strauss- tól épp ez a dal volt hallható. Aztán ennek a lemeznek valahogy lába kelt és én évekig kerestem-kutattam hasztalan. A végén már beértem volna az Anna-polkával is, de valahogy egyik verzióban sem tetszett - azok közül, amit hallottam. 
Mígnem röpke 10 év után elém hozta az élet azt a felvételt, aminek e címadó könyvet is köszönhetem, ugyanis egy időben leltem mindkettőre a dublini központi könyvtár zenei részlegén. Meghallgattam az ott fellelhető összes Anna-polkát és az egyiknél megtörtént a kisebb csoda, jobbat találtam, mint amit kerestem. Ez volt a Karajan-féle felvétel 1988-ból. Ekkor fedeztem fel a könyvek között az 1001 komolyzenei felvétel,amit hallanod kell... c. művet, amelyben felleltem az idevágó "Strauss-részt" is, benne az épp felfedezett lemezzel, amit az ítészek a legjobb felvéltelek között ajánlottak. Rögtön szakértőnek éreztem magam - mondanom sem kell - és a könyvet is a szívembe zártam. Ezt nevezik egészséges optimizmusnak(?) Nem tudom-talán, ill. biztosan :). 
Minden esetre szokásommá vált egy-egy felvételt több verzióban is meghallgatni és ezt ennek a pozitív élménynek köszönhettem. Az 1988- as felvételről el szokták mondani, hogy Karajan hattyúdala volt .(Röviddel utána valóban meghalt). A többi felvételhez képest ez egy rövidnek mondható, kb. egyórás koncert, és a világhírű soprán-énekesnő, Kathleen Battle szereplése mellett erénye, hogy tele van a legnagyobb Strauss-slágerekkel, mint amilyen Pizzicato- ill. Mennydörgés és villámlás-polka és természetesen a befejező két dal: a Kék Duna keringő, ill. Radetzky-induló, mely ma Ausztria nem hivatalos himnuszának tekinthető. (Ezt a záró darabot csak a 2005-ös koncerten hagyták ki- a karácsonyi szökőár miatt).

abbado1

A köv. felvétel egy válogatás a köv. évi, azaz 1989-es, Claudio Abbado által vezényelt koncertről. A külföldi karmesterek épp ettől az évtől kezdték el egymásnak átadni a pálcát, mely szokás mind a mai napig életben van. Igaz, az első a sorban Lorin Maazel volt még 1980- ban, de ő 7 évig maradt. Ekkor döntöttek úgy a bécsi zenészek, hogy évente más-más dirigenst választanak a zenekar élére. Ez reklámfogásnak sem volt utolsó, ugyanis egybeesett a világközvetítés megkezdésével. Ekkor jött Karajan, majd őt követte C. Abbado. Véletlen egybeesés, hogy Karajan halála után a berliniek élén is Abbado vette át a Mester helyét. Az olasz karmester által vezényelt 1989- es koncert-kivonat is a Denevér nyitányával kezdődik, majd a Pizzicato-polka párjaként az Új Pizzicato-polka hallható. Ezt követi két Josef Strauss mű, majd egy egyveleg Verdi Álarcosbál- jából. A legvégén pedig az ismert befejezés. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a Kék Duna keringő nekem itt tetszik a legjobban.)

boskovsky 3 

Végül pedig az idősebb korosztály kedvence Willi Boskovsky vezényletével hallhatjuk a bécsieket. Ő 25 éven keresztül vezette a zenekart, utoljára épp 1975- ben. Ez egyben egy hanglemez-történeti dátum is, mivel ez volt az első koncert, amelyet digitálisan rögzítettek (a Decca szakemberei).

~

Aki teheti, ne szalassza el az idei hangversenyt sem: idén a lett Mariss Jansons lesz a karmester.
 

Azoknak pedig, akik megtisztelnek figyelmükkel, itt az oldalon, ezúton kívánok kellemes szórakozást!

 


Name Play Duration
Anna Polka Op.117
A Bécsi Filharmónikusok - Herbert von Karajan

4:18 min
Az 1987- es Bécsi Újévi koncert
A Bécsi Filharmónikusok/H.von Karajan

1:09:03 min
Az 1988- as Bécsi Újévi koncert
A Bécsi Filharmónikusok - Claudio Abbado

39:49 min
Az 1979- es Bécsi Újévi koncert
A Bécsi Filharmónikusok - Willi Boskovsky

1:21:07 min

Anna-polka  m   Részletek legendás koncertekről (H. von Karajan, 1987) m  (C. Abbado, 1988) m  (Boskovsky, 1979) m

 

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
FaLang translation system by Faboba

Newest