Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat

A magyar zenei szakma legrangosabb elismerésének számító Bartók-Pásztory-díjakat a hagyományhoz hűen március 25-én, Bartók Béla születésnapján adták át a kitüntetetteknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Az elismerésben idén Selmeczi György zeneszerző és Antal Mátyás karmester, a Nemzeti Énekkar vezetője karmester részesülhetett.

„Aki ezt a kitüntetést birtokolhatja, az az életpályájának azon szakaszához érkezett, amelyben a szakma úgy látja, illő és méltó arra, hogy ezt a rangot viselje, hogy Bartók Béla és Pásztory Ditta örökségét kitüntetés formájában hordozhatja" – fogalmazott Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

A magyar zenei élet és a hazai közönségnevelés terén sokat tett előadók, művészek és
együttesek Bartók örökségéhez méltóan hozzájárulnak az általános műveltség fejlesztéséhez és a hazai értékteremtéshez. Emellett az egyetemes kultúra világában történő helytállás tekintetében is remekelnek, ezáltal is kettős szerepben teljesítenek, ez az üzenet és gondolatiság tesz bennünket európaivá és magyarrá. Bartók Béla a magyarság történetének egyik legfényesebb csillaga és szerte a világban a kultúra egyik legnagyobb nagykövete volt – tette hozzá az államtitkár.
Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora egy rövid idézetet olvasott fel Pásztory Ditta leveléből, amelyből kiderült, hogy a nevükről elnevezett díjjal évente egy olyan magyar nyelvű zeneszerzőt és zenei előadóművészt ajándékozzanak meg, aki munkásságával hozzájárult a zeneművészet fejlődéséhez. A végakarat szerint évente maximum hárman nyerhetik el az elismerést, a díjakat pedig rendszerint március 25-én, Bartók Béla születésnapján osszák ki. Laudációjában Antal Mátyást Erdei Péter karnagy, Selmeczi Györgyöt pedig Fekete Gyula zeneszerző méltatta.

Végh Nóra, kultura.hu

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
FaLang translation system by Faboba

Legfrissebb