Elhunyt Pap Vera


Ötvenkilenc éves korában, méltósággal és türelemmel viselt hosszú betegség után április 9-én, csütörtökön elhunyt Pap Vera, a Vígszínház vezető színésznője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Pap Vera a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után, 1979-ben a Vígszínházhoz szerződött, és azóta, 36 éve megszakítás nélkül a társulat hűséges tagja volt.

Bartók-megemlékezések Rimaszombatban


Bartók Béláról szóló zenével, verssel és előadással gazdagodtak, akik részt vettek azon a főhajtáson, melyet a nagy magyar zeneszerző és felesége Pásztory Ditta tiszteletére rendeztek március 30-án. Bartók Béla halálának 70. évfordulója alkalmából Rimaszombatban a Tátra Szálló (Fő tér) épületén található Bartók-emléktábla megkoszorúzásával vette kezdetét a megemlékezés. Ezen emléktáblát a Rimaszombat és Vidéke polgári társulás emelte 2004-ben, emlékeztetve arra, hogy e épületben 1924-ben Bartók-Pásztory hangverseny volt.

Ír vállalkozók a magyar művészekért


Harmadik alkalommal írták ki a Leopold Bloom képzőművészeti díjat, amelyet Magyarországon élő ír vállalkozók alapítottak. A kétévente meghirdetett, 10 ezer euró összegű díjat a győztes egy külföldi kiállítás, az ahhoz kapcsolódó költségek és külföldi jelenlétének biztosítására használhatja fel. A Leopold Bloom-díj Magyarország egyik legnagyobb értékű kortárs képzőművészeti díja.

Rock and roll az óra körül

1980 óta már harmincötödik alkalommal kezdődik el vasárnapra virradó hajnali kettőkor a nyári időszámítás, amikor a mutatókat egy órával előbbre kell állítanunk. Az eredetileg energiatakarékossági megfontolásokból bevezetett rendszer hatékonyságát és ésszerűségét egyre többen megkérdőjelezik. Egyesek az óraátállítást a világ hét fő ostobasága egyikének tartják, amelynek több a káros következménye mint haszna, mások szerint viszont továbbra is megvan a nyári időszámítás létjogosultsága.

Közvetlen repülőjárat indul Budapest és Zágráb között


Egy új horvát légitársaság, az Air Croatia kezdi meg működését április 2-án a zágrábi nemzetközi repülőtérről. A járatok között Budapest is szerepel, ahova egyelőre heti három alkalommal indulnak majd az Air Croatia ATR 42 típusú repülőgépei – adta hírül a Világgazdaság.

Átadták a Bartók-Pásztory-díjakat

A magyar zenei szakma legrangosabb elismerésének számító Bartók-Pásztory-díjakat a hagyományhoz hűen március 25-én, Bartók Béla születésnapján adták át a kitüntetetteknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Az elismerésben idén Selmeczi György zeneszerző és Antal Mátyás karmester, a Nemzeti Énekkar vezetője karmester részesülhetett.

Sokkolta a magyar kutatókat a kannabisz hatása az agyra - Lefényképezték


A világon először a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudósai fényképezték a kannabisz agyi hatását: a rekreációs, tehát nem orvosi célú kannabiszfogyasztás hetekre elhangolja az agyat - olvasható az MTI-nek eljuttatott közleményben. A "füves cigaretta" drámaian csökkenti az agy finomszabályozását biztosító molekulák mennyiségét. A kutatókat sokkolta, ahogyan a kannabisz aktív hatóanyaga, a THC (tetrahidrokannabodol) valósággal lesöpörte a kulcsfontosságú fehérjéket az idegvégződésekről - írták az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (KOKI) tudósai a Nature Neuroscience rangos idegtudományi szaklapban közzétett tanulmányukban.

Koncsol László Magyar Örökség-díjat kapott


Koncsol László szlovákiai magyar író, költő, műfordító, zenész és helytörténész sokoldalú közösségi szolgálatáért vehette át a Magyar Örökség-díjat Budapesten március 21-én. Koncsol László 1936. június 1-én született Deregnyőn. Középiskolai tanulmányait Sárospatakon és Komáromban végezte el. 1954-1959 között a pozsonyi Comenius Egyetem magyar-szlovák szakos hallgatója volt.

FaLang translation system by Faboba

Legfrissebb