Írországban megkapják a születési anyakönyvüket az örökbefogadottak is
- Részletek
- Megjelent: 2015. július 28. kedd, 00:32
Írországban megkapják a születési anyakönyvüket az örökbefogadottak is egy törvénytervezet szerint. Több tízezer olyan ír állampolgár van, akit eddig megfosztottak ettől az okmánytól, de egyes jogvédők azt mondják, hogy a tervezet elfogadása esetén is maradnának sokan, akik nem ismerhetnék meg származásukat.
A nemzetközi szabályok szerint minden embernek joga van megismerni, hogy kik voltak a szülei, de Írországban az örökbefogadottaknak – akik közül sokakat a katolikus egyház titokban adott nevelőszülőknek – nem jár ez automatikusan.
Az ír kormányok mindeddig azzal érveltek, hogy a legfelsőbb bíróság egyik 1998-as döntése – amely hangsúlyozza a vér szerinti anya jogát az inkognitójához – nem tette lehetővé számukra az örökbefogadási dokumentumok megnyitását.
James Reilly gyermek- és ifjúságvédelmi miniszter viszont kijelentette hétfőn, hogy minden örökbe fogadott személynek alkotmányos joga, hogy kikérhesse a születési anyakönyvi kivonatát.
Mi, akik tudjuk, honnan jöttünk, nem értékeljük, hogy ez mennyire fontos információ nekünk.
A miniszter hozzátette, hogy meg kell védeni a vér szerinti szülők inkognitóhoz való jogát is.
Ha a vér szerinti szülő beleegyezik
Az örökbefogadottaknak – köztük azoknak is, akiket illegálisan adoptáltak – csak a vér szerinti szüleik beleegyezésével fogják kiadni az anyakönyvi kivonatát. Ha a vér szerinti szülők nem adják meg ehhez a felhatalmazást, akkor az örökbefogadott csak a törvény életbe lépését követő egy év után és csak abban az esetben kaphatja meg az iratot, ha jogi nyilatkozatban vállalja, hogy nem lép kapcsolatba eredeti szüleivel. A törvénytervezet szerint az örökbefogadott csak olyan további információkat tudhat majd meg a származásával kapcsolatban – például a felmenők egészségügyi hátterét –, amelyeknek a kiadásához a szülők hozzájárultak.
Paradox módon, az olyan adoptálások esetén, amelyek a törvény életbe lépése után történnek, az örökbefogadottnak automatikusan joga lesz megismerni a jogi aktussal kapcsolatos minden információt.
Az adoptáltak származásának felderítése nehéz
Míg sok örökbefogadott üdvözölte a tervezetet, egy jogvédő szervezet egyenesen „a titkos örökbefogadások évtizedei végének" nevezte azt, a kifejezetten az örökbefogadással foglalkozó jogvédő szövetség szerint az adoptáltak származásának felderítése a törvény elfogadása esetén is nagyon nehéz lesz. Ugyanis sok örökbefogadott születési anyakönyvi kivonata hibásan tartalmazza az anya nevét és a gyermeke születéskori címét, és semmilyen információt nem tartalmaz az apáról. A szövetség attól is tart, hogy az ír gyermekvédelmi szolgálatok – amelyeknek a költségvetését mind jobban visszavágták a gazdasági válság évei alatt – csak hosszú idő alatt tudják majd teljesíteni a mintegy 100 ezer örökbefogadottnak – köztük az illegálisan adoptáltaknak – a születési anyakönyvi kivonatuk kiadására vonatkozó kérelmét.
MTI